Abban az időben még nem volt divat a drogozás. Lepukkant hülyegyerekek ugyan szipuztak néha, de reggelente nem indult ennyi zombi dolgozni, vagy iskolába. Az ital és a cigaretta volt inkább a nyerő, de az én szervezetem egyiket sem bírta. Hatalmas küzdelmet folytattam azért, hogy azt a néhány sört és féldecit ne hányjam ki és valóban jól essen a napi egy doboz cigaretta. És győztem! Már csak fél liter pálinkától lettem beteg, azt azért nem issza meg minden nap az ember. Sikerült is felfedeznem a "Tesco gazdaságos" részegséget: ha este jó sokat iszol, másnap már kis adagokkal is szinten maradhatsz.

Nem voltak barátaim, inkább csak ivócimboráim, de nem is volt rájuk szükségem. Úgy negyven évvel később, valami picológus kiturkászta, hogy személyiségzavarokkal jól ellátott az Isten. Az italt részben, a cigit teljesen elhagytam útközben, de a maradék agysejtjeim ragaszkodtak a jól megszokott zavarokhoz. Na ugye, hogy mégsem vagyok teljesen hétköznapi fazon. Biztosan ezért tudok írni, ilyen vershez hasonló valamiket.